Tavaszi zsongás


Spread the love

Fészekrakás közben azt csicsergik a madarak, hogy a tavaszi zsongás felébresztette a zöldszíveseket, s mozgolódnak már itt is, ott is. Lássuk csak.


A budapesti Mikszáth Kálmán Általános Iskola diákjai Gálné Házi Beatrix tanárnő vezetésével vizsgálták a soroksári Duna-szakasz vizét. Kellemes, 16 C fokos levegő-hőmérsékletű tavaszban a víz hőfoka még csak + 4 C fokos volt! A víz színe sárgászöld, pH-ja 6,5, ami még elfogadható. A látásmélység 54 cm volt, ami azt jelenti, hogy még nem volt sok hordalék a vízben, így szépen le lehetett látni több mint fél méter mélyre. Szép, természetes lehet a mérőhelyük, mert a nádas, fűzfás parton tőkés récéket, sirályokat, sőt még szárcsákat is láttak! Gratulálunk a mérési eredményükhöz! Várjuk a folytatást. Fotókat is szívesen fogadnánk, amelyek a zöldszíves tevékenység közben készülnek.


A Budapest III. kerületi Meseerdő Óvodából eddig 202 fő új belépő jelentkezett a Zöld Szívbe. Még további jelentkezések is várhatóak, mivel az óvoda 4 épületben működik, s eddig a Váradi utcaiak és a Kerék utcaiak jelentkezése érkezett meg. Nagyon örülünk új tagjainknak! Szeretettel köszöntjük őket a zöldszívesek nagy családjában. Érezzétek jól magatokat köztünk! Reméljük, sok szép és hasznos ismerettel és élménnyel fogtok gazdagodni.


Szépen alakul a felvidéki programunk. Érkeznek az előlegek is. Aki még most kapott kedvet a csatlakozáshoz, gyorsan jelezze, mert hamarosan véglegesítjük a létszámot a rendelések miatt.


A gyulai Galbácskarti Óvoda pedagógiai portfóliójába kért tőlünk igazolást arról, hogy 17 évvel ezelőtt csatlakoztak a Zöld Szívhez. Örömmel tettünk eleget kérésüknek.


A budapesti Fekete István Általános Iskola 11 patakzsákot rendelt tőlünk. Kívánjuk, hogy a “Védjük a patakunkat!” munkafüzet és a zsákban található eszközök segítségével gazdag tapasztalatot szerezzenek a vízvizsgálataik során. Kérjük, hogy számoljanak majd be eredményeikről, élményeikről.


Mellékelve elküldjük az inkei zöldszíves gyerekek meséjét a két tölgyről. Olvassátok élvezettel!


Köszönjük, hogy már egyre többen elküdtétek az éves tagdíjat. Akik még nem tették meg, kérjük, pótolják mielőbb! Hálásan köszönjük azt is, ha az 1%-ot a Zöld Szívnek ajánljátok, s erre megkéritek ismerőseitek is.

Madárcsicsergős, napsütéses, langyos-éltető esős szép tavaszt kívánok!

Zöldszíves szeretettel: Orgoványi Anikó