Daily Archive 2017-05-11

ByZöld Szív ITM

Madárbarát és gyógynövény tanösvény a Dunaharaszti Hétszínvirág Óvodában

A Dunaharaszti Kisduna TV-ben megjelent összefoglaló az eseményről >>

Ünnepélyes átadóra került sor május 11-én Madarak és fák napja alkalmából óvodánkban. Óvodánk kertjében tanösvényeket telepítettünk, melyek keletkezésének története óvodánk Zöldszíves múltjába nyúlik vissza. Régi szokás, hagyomány nálunk a madárkarácsony mellyel advent kezdetén elkezdődik a téli madárvédelem. Az udvaron egy hatalmas adventi koszorúra madarak számára ehető díszeket készítenek a gyerekek. A gyertyagyújtás jelzi a közelgő ünnepet és a gondoskodás kezdetét. A madáretetőket és itatókat mindennap teletöltjük tavaszig és az ablakban kis székeken ágaskodva várjuk a gyerekekkel együtt a” kis vendégeket”. A zöldikék, tengelicek, széncinegék, házi és mezei verebek, a balkáni gerlék hamar megérkeznek és sajátos szokásaikat mindennap megfigyelhetjük, gyönyörködhetünk bennük. Óvodánk eresze alá tavasszal házi rozsdafarku pár fészkel már több éve. Öt évvel ezelőtt a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület 20 éves születésnapi konferenciáján ismerkedtünk meg Lovranits Júliával a Magyar Madártani és Természetvédő Egyesület oktatási munkatársával. Az ismeretségből hamar munkakapcsolat is lett.  Azóta rendszeresen jár óvodánkba madarász-ovi foglalkozásokat tartani, segíti ismereteink bővülését a madárvédelem és a természetvédelem területén. Egyesületük országos programját így ismertük meg, és tavasszal az elkötelezett munkánk elismeréseként megkaptuk a megtisztelő Madárbarát Óvoda címet. A Madárbarát mintakert, tanösvény programban való részvétel szinte természetes folytatása munkánknak, így tavaly Föld napja alkalmából “garázsvásárt” szerveztünk szülők közreműködésével a tanösvény eszközeinek megvásárlásáért. Idén tavasszal is gyűjtötték a csoportok a feleslegessé vált holmiaikat  “Ami nekem kacat, lehet másnak kincs” felhívásra és ezek a tárgyak az óvodánkban eladásra kerültek. A két év “garázsvásárának” bevételéből és egyéni szülői adományokból sikerült 500 000 ft értékben tanösvény szemléltető táblákat, dúc etetőket, ablaketető-itatókat, madárodukat, béka-garázst, süntanyát, mesterséges fecskefészket, forgatható szemléltető oszlopot vásárolnunk. A madárbarát tanösvényhez több szülő is csatlakozott, így a Türkiz csoport szülei madárberkenye fát ültettek az ősszel az udvarunkra, hogy ezzel is táplálékot nyújtsanak a kert madarainak. A Világos Zöld csoport   Raben cégnél dolgozó anyukája a cég belső  pályázatán megnyerte óvodánknak a gyógynövény tanösvény elkészítését. A raklapokból készült betonkerítésre szerelt “kis-kertek” önkéntes munkával és 150 000 ft értékben valósultak meg. Az oduk és táblák szakszerű elhelyezését Júlia vezényelte, a szerelésben óvodánk lelkes szülei segédkeztek. A két éves szervezésnek, munkának a gyümölcsét már élvezik a gyerekek, a madarak és mi óvónénik, de szerettük volna ezt a példás összefogást, együttműködést méltóképpen megünnepelni. Május 11-én került sor az ünnepélyes tanösvény átadóra. A vendégek-szülők, városunk vezetői, pedagógus kollégák-beszédet hallhattak Orgoványi Anikótól a Zöld Szív Ifjúsági és Természetvédő Mozgalom vezetőjétől, Saly Erikától a Magyar Környezeti  Nevelési Egyesület veuzetőjétől, az OFI ökoiskola témafelelősétől, Bolyáki Ágnestől a Raben cég képviselőjétől, Jakus Ibolya a HVG újság felelős szerkesztőjétől a pályázat egyik elbírálójától. A tanösvény bejárását Bajor Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédő Egyesület elnöke és dr Victor András a Zöld Szív ITM vezetöségi tagja, az ELTE nyugalmazott tanára vezette. Az ünnepséget vendéglátás zárta ahol kötetlenül beszélgethettek kollégák, szülők, szakemberek. A tanösvény létrejötte túlmutat a természetvédelmi fontosságán, pedagógiai szemléltető, cselekedtető, tapasztalatszerző lehetőségein, ugyanis óvodánk szintere volt egy olyan összefogásnak és együtt munkálkodásnak amiből még sokáig fogunk tudni építkezni a jövőben. Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket minden résztvevőnek!

Scroll UpScroll Up