Daily Archive 2023-05-15

ByZöld Szív

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola

A Víz világnapján vetélkedőt rendeztünk, a gyerekek vegyes csapatokban játékos feladatokon keresztül adhattak számot a vízzel kapcsolatos ismereteikről.
A Fenntarthatósági témahéten rovar hotelt készítettünk.
Április 27-én az országos TE SZEDD! akcióhoz kapcsolódva tisztítottuk meg az iskola környékét.
Május 12-én a Madarak, fák napja alkalmából egy közös éneklésen vettünk részt, Énekelj az Erdőben elnevezéssel. Az eseményt az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány szervezte meg a Madarak fák napja alkalmából.

ByZöld Szív

Zöldszívesként a gyulai Galbácskerti Óvodában

A fenti linken olvashatjátok a gyulai Galbácskerti zöldszíves ovi beszámolóját hogyan ünnepelték a tavaszi zöld jelesnapokat.

ByZöld Szív

Folyófigyelő program, Vízvizsgálat Dunaharaszti

Vízvizsgálat 2023.04.27. Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda,

Bíbor csoport

Víz világnapján szerettük volna meglátogatni a Dunát és köszönteni őt, de sajnos az időjárás nem tette ezt lehetővé. Sokat kellett várnunk, de végre elérkezett ez a nap is. Ez az első vízvizsgálatunk a Bíbor csoporttal.

Közösen összeszedtük mire is lesz szükségünk: az új patakzsákot és benne a mérőeszközöket. Mindent előre megbeszéltünk, melyik eszköz mire való,
a látásmélység mérő, a kétféle hőmérő, kémcsövek, kancsó, tölcsér, vatta, és nem utolsó sorban a vizsgálati lap.

Megbeszéltük a helyi buszon hogyan közlekedünk, és milyen is a SZELÍD TERMÉSZETJÁRÁS. Lent a Duna parton sok növényt és állatot láttunk. Csendben sétáltunk, hogy ne zavarjuk meg őket, hiszen ez az ő birodalmuk. Nagyot lélegeztünk a Duna friss levegőjéből, nagyon kellemes illat volt.

Feljegyeztük, hogy milyen állatokat láttunk a vízben és a közelében, megmértük a levegő és a víz hőmérsékletét , megfigyeltük a víz színét és megszagoltuk illatát. A látásmélység mérővel megvizsgáltuk, hogy meddig lehet lelátni a vízben, végül összehasonlítottuk a Duna vizét a csapvízzel. Megállapítottuk, hogy a Duna szerencsére egészséges. Még egy kis játékra is maradt idő mielőtt visszaindultunk ebédelni az óvodába.
Hamarosan újra találkozunk kedves Duna az Indián táborban!

Scroll UpScroll Up
Tovább az eszköztárra