Dunaharaszti Zöldszívesek a beporzók védelmében, Március 10. a Beporzók napja


Spread the love

E. ON Föld Bajnokai-Beporzó tanösvény telepítése, vadvirágágyások létesítése

Dunaharaszti Hétszínvirág Óvoda dolgozói és a Szülők közösen a természetvédelemért

A tavaly nyáron sok-sok segítő szavazat segítségével megnyert E. ON Föld Bajnokai pályázat egyik vállalása, hogy kertünket olyan hellyé varázsoljuk, ahol élőhelyet, táplálékot találnak a beporzó rovarok maguknak. Tanösvénytáblák telepítésével pedig a gyerekeknek és szüleiknek szerettünk volna új ismereteket nyújtani, hogy minél közelebb hozzuk hozzájuk a virágok, fák, cserjék és beporzó rovarok világát.

Március 10-e a Beporzók Napja, ebből az alkalomból 2024. március 9-ére szombatra terveztük a családi napunkat a kertünk fejlesztésére. Óvodánkban gyülekeztünk mi dolgozók és az óvodába járó gyermekek szülei. A szülők kezükben kerti szerszámokkal, fúrókkal és egyéb barkács eszközökkel várták az eligazítást. Ez idő alatt a konyhában már hámozták a 40kg krumplit, keverték a több száz palacsintára való tésztát. Főtt a kávé, tea, készült a sok lilahagymás zsíros kenyér.

65 szülő és 45 óvodai dolgozó készült közösen 3 helyszínen vadvirágos „rovar-legelőt” létesíteni, vadvirág magokat vetni, magaságyást építeni, földdel feltölteni, gazolni, terepet rendezni. Máshol rovarhoteleket terveztünk barkácsolni, udvari játékokat felújítani, csiszolni, festeni, járdán lévő színes ugrálópályákat újra festeni.

A vadvirágos ágyások helyének kiválasztása, tervezése, vadvirágmagok beszerzése Orosz Enikő kertészmérnök irányításával, segítségével történt. Enikő gyermeke óvodánkban vált zöldszívessé, így a zöldszíves múltra való tekintettel már sokadjára vesz részt kertünk szépítésében.

A rovarhotelek elkészítését Géczi Attila Bíbor csoportos apukának köszönhetjük, aki a rovarhotel tervezésénél meglepetéssel is készült, egy hatalmas Zöld Szív betétet épített, ahová a kifúrt rönköket rakhattuk a faliméhek számára rovarbölcsőként.

A magaságyások elkészítésében Czirják Viktor Kék csoportos apuka vállalt vezető szerepet.

A tanösvény táblákat nem készen vásároltuk, hanem dr. Sziráki György a Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa és Lehel Endre alpolgármester, rajztanár segítségével terveztük, állítottuk össze. Gyuri bácsi a tartalmak összeállításában vett részt, Lehel Endrének pedig a képi megjelenítést és a táblák elkészítését köszönhetjük.

A város részéről a DV Kft. munkatársai is segítettek, faanyagot, festéket, szerszámokat és munkaerőt biztosítottak. A munka előre vállalt feladatok mentén történt az ovi több helyszínén.

Az óvoda dolgozói tálcákkal megrakva kínálták folyamatosan a szorgos munkásokat, majd miután az üstben megfőtt a paprikás krumpli, megsült a sok száz palacsinta egy jó hangulatú ebédre vendégeltük meg a sok-sok segítőnket.

Délután 16 órára elkészült 2 raklap magaságyás, vadvirágmaggal bevetve, föld került egy téglákkal magasított ágyásba, amit szintén vadvirágokkal vetettek be, egy használaton kívüli földterület is megújult, amiből reményeink szerint a többihez hasonló vadvirágos rét lesz. Elkészült 1 hatalmas rovarhotel, megtöltve náddal, kifúrt rönkökkel, tobozzal, szalmával, lukacsos téglával, és még 6 kicsi rovarhotel is. Megújultak a kerítések, játékok, ugrálópályák.

Kihelyezésre került 7 tanösvénytábla, amiben Büti Mihály is segítségünkre volt, aki szervezetével, a mindenki által ismert ÖNÖSZ tagjaival oroszlánrészt vállaltak a szavazatok összegyűjtésében tavaly nyáron.

Köszönet mindezért a Szülőknek, óvodánk minden dolgozójának, és minden önzetlenül minket és Zöldszíves munkánkat támogatóknak!

Mester Andrea