Országos szakmai találkozó – Sukoró, 2015. június 12-13


Spread the love

Június 12-én, pénteken dél körül gyülekeztünk a Sukorói Óvoda épületében, ahol Viza Tiborné Mariann óvodavezető és kollégái vártak minket szíves vendéglátással. A szakmai találkozó résztvevői Paksról, Budapestről, Kiskőrösről, Inkéről, Dunaharasztiról, Pomázról, Turáról, Hajdúszoboszlóról és Tatabányáról érkeztek.

Dr. Berzsenyi Orsolya jegyző asszony köszöntötte a megjelenteket, majd Orgoványi Anikó, a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom elnöke ismertette a Zöld Szív helyzetét, programját. Dr. Victor András alelnökkel együtt értékelték és díjazták a diákpályázatra beérkezett munkákat. A pályázatok közül kiemelkedtek a turai Jenei Csabáné Ili vezette zöldszíves környezetvédelmi szakkörösök munkái, amelyeket talaj és szókereső témakörben készítettek el, kiváló szakmai, empirikus felkészítéssel, szép rajzok kíséretében. Munkájukhoz ezúton is gratulálunk! Értékeltük a rendezvénynek helyet adó Sukorói Óvoda zöldszíves munkáját is és átadtuk többek között a Zöldszíves Óvoda kitüntető címet és a vele járó táblát. A szívélyes megvendégelést követően sétára indultunk. Kedves színfolt volt a bejáratnál elhelyezett oszlop, melyre mindenki felírhatta nevét és a települést ahonnan érkezett, az előre felragasztott zöld szívecskékbe. Megcsodáltuk az óvoda bejárata feletti sarkokba fészket építő molnárfecskéket, majd elindultunk Sukorót felfedező utunkra. Elsőként a híres református templomba tértünk be, ahol Komlósi Lászlóné Zsuzsa mesélt a település múltjáról és a templom történetéről. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején, 1848. szeptember 29-én, a győzedelmes pákozdi csatát megelőző főhaditanács itt, a református templomban ülésezett. A padokon kis réztáblákon olvashattuk az egykori haditanács résztvevőinek nevét. Itt ült például, a később vértanú halált halt Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, Xantus János etnológus, Vasvári Pál, a márciusi ifjak vezére, Perczel Miklós tábornok, Perczel Mór ezredes, Móga János altábornagy és fővezér, Kiss Ernő altábornagy (aradi vértanú), Görgey Artúr őrnagy is. A templom előtt álló szoborcsoport is ennek a haditanácsnak az egyik jelenetét örökíti meg. Itt készült a csoportképünk is. Ezután a szép régi nádfedeles parasztházak sora mellett elhaladva az 1863-ban épült néprajzi házba látogattunk, s rácsodálkoztunk a paraszti élet egyszerű, letisztult, hasznos tárgyi emlékeire. A tájházba tett látogatásunk után felkapaszkodtunk az ingókövekre, s gyönyörködtünk a velencei tóra eső szép kilátásban. Délután öt órakor a Gémeskút Étteremben remek hangulatban megvacsoráztunk, lementünk a tó-parti nádashoz és csónakkikötőhöz, majd a Sukoró  és Pákozd közötti katonai emlékhelynél a Kákics együttes első világháborús katonadalait hallgattuk. Megható volt a népzenén keresztül belelátni az egykori besorozott legények katonaéletébe, lelkivilágába.

Este a szállásunkon még mi is énekelgettünk Victor András furulyakíséretével, s jókat beszélgettünk közben. A Dunaharasztiról érkezett Mester Andrea bemutatta óvodásoknak készített ötletes zöldszíves társasjátékait.

Másnap a reggeli után a Pákozd – Sukoró Arborétumba kirándultunk. Ide már régi zöldszíves tagunk, Daragó Istvánné Terike is csatlakozott hozzánk. Megnéztük az interaktív kiállítást, felkapaszkodtunk a kilátóba, bóklászás közben növényeket határoztunk meg és elsétáltunk a fűzfák övezte belső tóhoz. A tóparton Victor András vezetésével talajjal kapcsolatos játékot játszottunk. Gyúrtuk, dagasztottuk az agyagos mintát, addig, amíg gyűrűt tudtunk formálni belőle. Megtapasztaltuk, hogy ugyanezt sóderos mintával nem lehet elvégezni. Visszafelé is gyönyörködtünk a vadvirágos rét szépségében és a fajok változatosságában, s megállapítottuk, hogy két nap bizony kevés az ilyen szemlélődni, elvarázsolódni szerető csapatnak. A Gémeskút étteremben egy ízletes ebéddel zártuk a programot.

Beszélgettünk a jövő évi zöldszíves tervekről is. A 2015-2016-os tanév fő feladatául egy madár és egy vadon élő növény jobb megismerését tűztük ki célul. Madárnak a csalogányt, növénynek a csalánt választottuk. Közös javaslatként hangzott el a kívánság, hogy jövőre ismét a Pilis – Dunakanyar legyen a találkozó helyszíne, valószínű Esztergom központtal. Az időpontban is megállapodtunk: 2016. április 15-16-17. (p-szo-v.). Be is jegyezhetitek már a naptárba. Köszönjük a találkozó megszervezését Viza Tiborné Mariannak, a Sukorói Óvoda vezetőjének, kolléganőjének, Komlósi Lászlóné Zsuzsának és többi segítőtársának a szép, tartalmas és élménnyel teli programot.