„30 éves a Zöld Szív” Országos Találkozó


Spread the love

Szakmai beszámoló (Pomáz, Művelődési Ház – 2019. március 23.)

Három évtizedes, jubileumi országos találkozónkra 2019. március 23-án került sor, a pomázi művelődési házban, ugyanott, ahol harminc évvel a legelső országos találkozót is megrendeztük. Rendezvényünk fővédnöki tisztét Prof. Dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állatkert főigazgatója, a védnökséget pedig Vicsi László, Pomáz város polgármestere vállalta.

A találkozó résztvevői 17 településről érkeztek: Alsónémedi, Császár, Budakalász, Budaörs, Budapest, Dunaharaszti, Hajdúszoboszló, Heves, Lenti, Madocsa, Novaj, Paks, Pákozd, Pomáz, Százhalombatta, Szentendre és Tura.

Délelőtt 11 órakor elénekeltük a Himnuszt, majd Pomáz város két polgármesterének köszöntőjét is meghallgattuk. Kulin Imre, ex-polgármester összehasonlította a harminc évvel ezelőtti környezeti állapotot a maival. Elmondta, hogy véleménye szerint, az azóta eltelt időben jobb vagy rosszabb irányban alakult-e a város környezete. Feltette a kérdést, hogy vajon annak idején jó döntéseket hoztak-e a beruházásokat illetően, napjaink globális klímaváltozásának tekintetében. Vicsi László, Pomáz város jelenlegi polgármestere stílusosan, éppen a „Te Szedd!” szemétszedési akcióról érkezett meg rendezvényünkre, és beszámolt friss élményeiről.

Zöldszíves rendezvény nem lehet zene és a zöldszíves dalok eléneklése nélkül. Furulyán Victor András alelnökünk, gitáron Orgoványi Krisztián játszott. A közönség velük együtt énekelte a „Két szál pünkösdrózsa” és a „Halld a Föld szabad dalát” című dalokat.

Ezután Orgoványi Anikó elnök és Victor András alelnök köszöntötte a „30 éves a Zöld Szív” országos találkozó résztvevőit, majd az erre az alkalomra összeállított, a Zöld Szív kezdeti szakaszát bemutató fél órás film levetítése következett. Megható volt látni az egykori szereplőket – gyerekeket és felnőtteket – három évtizeddel korábbi mivoltukban.

A „Legszebb zöldszíves élményem” című gyermekrajzpályázat díjátadása következett. Felhívásunkra hét településről (Debrecen, Budapest, Százhalombatta, Paks, Dunaharaszti, Pilismarót, Pomáz) összesen 127 rajz érkezett. Ebből 11 lett díjazott, és 17-en dicséretben részesültek. A díjazottak rajzait képeslapokon és plakátokon jelentettük meg a Zöld Szív 30 éves évfordulója alkalmából. Az ajándék képeslapokat és plakátokat az oklevelekkel és emléklapokkal együtt postán küldtük el az érintetteknek.

Új Zöldszívest is avattunk, a hat éves Dunai Bálintot, a budapesti Ligeti Óvoda óvodását. Nagy sikere volt az „Én is zöldszíves voltam!” című, egykori zöldszívesek beszámolóinak. A harminc évvel ezelőtt 7-14 éves korú gyerekek mára fiatal felnőtté cseperedve, sőt nagy részük már szülővé válva meséltek egykori zöldszíves élményeikről, valamint arról, hogyan hatott az akkori környezeti szemléletmód életútjukra, pályaválasztásukra és miként nevelik gyermekeiket hasonló szellemiségben.

Az ebédszünet alatt poszterbemutatót tekinthettek meg az érdeklődők. A posztereket a résztvevők hozták magukkal, bemutatva az iskolájukban, óvodáikban folyó zöldszíves munkát.

Délután kettő órakor vidám hangulatú táncház vette kezdetét. A dunaharaszti Hétszínvirág Óvodából érkezett 25 fős óvónői csapat fergeteges hangulatot teremtett népi gyermekjátékok, és táncok tanításával. Miután kitáncoltuk magunkat, felkerekedtünk, hogy a pomázi Szent István parkban, a játszótér mellett, közösen elültessük a zöldszíves facsemetét. A fa elé emléktáblát is elhelyeztünk „30 éves a Zöld Szív, 2019” felirattal.

Ezután már csak a találkozó zárása és elköszönés következett. Hamarosan újabb lehetőség nyílik a találkozásra, mivel a 2019. évet a Zöld Szív évének nyilvánítottuk, és gazdag programmal várjuk az érdeklődőket. Nem kell sokáig várni, hiszen máris itt van a következő rendezvény, március 29-én, pénteken a paksi Hétszínvirág óvodában veszünk részt az általuk szervezett „Zöld Szív 10 pontja” projektzáró rendezvényén, Duna vízvizsgálattal, madár- és növényhatározással, komposztálási gyakorlatokkal és más környezeti feladatokat kínáló állomásokkal.

Köszönjük Pomáz Város Önkormányzatának a támogatást, a Pomáz Tv-nek a tv  felvételt, szervezőinknek, barátainknak, családtagjainknak a segítséget és nem utolsósorban a találkozó részvevőinek az érdeklődést és aktív részvételt.

Zöldszíves üdvözlettel: Orgoványi Anikó Pomáz, 2019. március 28.