Orgoványi Anikó A Zöld Szív titka – Igaz mese a Zöld Szívről

ByZöld Szív ITM

Orgoványi Anikó A Zöld Szív titka – Igaz mese a Zöld Szívről

Minden szívben lakik valamiféle titok. Van, amelyik rejtélyes és örök, de van nyílt és tiszta, megismerésre váró. Ilyen a ZÖLD SZÍV titka is, melyet szívesen feltárok most előttetek.

Orgoványi Anikó - A Zöld Szív titkaA zöldszívűség veleszületett tulajdonsága az embernek. Minden gyermekben megvan születése pillanatában, s ha hagyják, meg is marad élete végéig. Rácsodálkozik mindenre, ami elé kerül, legyen az földigiliszta, gömbölyűre kopott kavics vagy útszéli bogáncs. Sajnos sok felnőtt mindent elkövetne azért, hogy kiirtsa gyermekéből ezt a tulajdonságot. Ha egy kisgyermek álmélkodva fordul egy elébe került növény vagy állat felé, ráripakodnak: „Vigyázz a dongó csíp, agyon kell csapni, a bogár csúnya, rá kell taposni. A csalán szúr, a fű befogja a tiszta ruhádat. Ne nyúlj hozzá, gyere onnan, hagyd békén!” Így megy ez egészen addig, amíg a gyermek félni kezd az állatoktól és a mező növényeitől. Hacsak nem oly erős benne a zöldszívűség, hogy enged a kíváncsiságnak.

Így történt ez velem is, amikor nagyapám magával vitt a szántóföldre, ha náluk vendégeskedtem. Ilyenkor mindig kitalált nekem valami foglalatosságot, hogy elüssem az időt. Szedjem össze a krumplibogarakat és hordjam őket az árokpartra, őrizzem gondosan a kis szürke vadnyulat, melyet egy szekérnyomban találtunk, majd miután megnéztünk, sorsára hagytuk, vagy fonjam be a kukoricababák haját, ne kócolja őket a szél. Így kezdődött békapásztorságom is. Két éves lehettem, amikor nagyapám kezembe nyomott egy jókora botot, hogy azzal terelgessem a szántás szélére a rögök között bukdácsoló varangyokat. Ennek a napnak az élménye kitörölhetetlenül vésődött nyiladozó értelmembe. Leggyakrabban használt kifejezéseim egyike lett a béka szó. „Békaszép” lett, ami tetszett, „békajó” ami jó, születésnapomra békát kértem ajándékba és könyvet. Vonzódásom e gyöngyszemű, rücskös bőrű lényekhez a mai napig megmaradt. Barátra is akadtam közöttük – Imre, a barna varangy két nyáron át, nap mint nap a szobám sarkában töltötte az éjszakát. Reggelente nagyanyám kisöpörte onnan, de esténként őkegyelme újra visszataccsogott.  Végül mamám megelégelve a dolgot, szemétlapátra tessékelte hű lovagomat és áthajította a szomszéd kertjébe.

Hódolóm elvesztése után hamarosan új társaságra leltem. A virágoskert fölött feszülő ruhaszárító dróton acélkéken csillogó szitakötő-csapat sütkérezett. Szerettem volna közelről is megszemlélni őket. Óvatosan nyújtottam az ujjam a zsinór felé és hozzáértem egyikük lábához. Érintésemre először arrébb lépett, de végül elfogadta felkínált barátságomat, s az ujjam hegyére telepedett. Bizalmát elnyerve bátran sétálgathattam most már vele. Nyár végére úgy vártak rám az én szitakötőim a reggeli napsütésben, mint róka a kishercegre, s elég volt felemelni az ujjam a magasba, máris rátelepedett valamelyikük.

De nemcsak az állatok bűvöltek el sokféleségükkel. Az árokpart növényei legalább ennyire elszórakoztattak. Mivel valódi nevét csak kevésnek ismertem, ezért magam kereszteltem el őket levelük, viráguk, termésük vagy illatuk után. Így lett a pásztortáska százszívkarú-karó, a kígyószisz szőröstorkú csengettyű, a tátika fecsegő-csacsogó szöcskecsipesz. A legkiválóbbakat gyomfejedelemségem tagjai sorába emeltem, s napi látogatásaim alkalmával az elsők között üdvözöltem őket. Pipacshercegnő pipiskedve fogadta köszönésem, Búzavirág kékherceg épp csak bólintott, Pitypang, a parókás kancellár mélyen hajbókolt, Beléndek, az udvari-bolond mindig megnevettetett. Csak Kamilla doktor nem ért rá soha társalogni velem, elfoglalta őt a réti nép gyógyítása.

Oly természetesnek tűnt számomra ez a valós mesevilág, hogy fel sem tételeztem azt, hogy létezhet másfajta világszemlélet is. Az első csalódás az iskolában ért, amikor gyűjteményt kellett készíteni növényekből és rovarokból. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy elpusztítsam kis barátaimat csupán azért, hogy mint valami múzeumi tárgyak porosodjanak az iskola sötét szertárában. Borzongva néztem társaim gyűjteményeit: a gyökerestől felragasztott, elszáradt vadvirágokat, de még inkább a gombostűre felnyársalt szerencsétlen rovarokat, melyek között, többek gyűjteményében ott merevedett az ezüstszárnyú szitakötő.

Ezután sokat hallottam az emberről, aki óriás. Képes megfordítani a folyók irányát, elhordani a hegyeket, és gyárak füstjével írni az égre. Képes legyőzni a természetet. Értetlenül néztem ezt a fordított világot, de a felnőtteknek mindenre volt magyarázatuk, így be kellet látnom, hogy az én látásmódom gyerekes még, tehát komolytalan. Felnőtté válásom során évekig vártam, hogy gondolkodásom beérik végre, s én is a józan ésszerűség üvegén át látom majd a környezetem, de hiába vártam erre a fordulatra. Megértő társakra akkor leltem, amikor tanítani kezdtem. A gyerekek új hitet öntöttek belém. Rájöttem, ők ugyanúgy látják a világot, mint én, meglátják az apró részletekben rejlő szépséget is. Újult erővel vágtunk neki a természet felfedezésének. Kijártunk a patakpartra vadvirágot rajzolni, megtanítottam őket is a rovarszelídítés tudományára – nagy öröm, amikor a szöcske, sáska az ujjunkra kapaszkodik, a lepke a fejünkre száll! Mentettünk békaporontyokat a száradó pocsolyából és eltévedt facsemetét a kocsiút közepéről. Védelmünk alá vettük a közeli patakot, megtisztítottuk medrét a szeméttől. Kedvenc rétünket megmentettük a felszántástól, a rajta lévő hatalmas fűzfát a pusztulástól. A fák fejedelmének neveztük őt el, s valahányszor elmegyünk mellette, főhajtással kérünk tőle bebocsátást a természetbe. Ezeken a tapasztalatokon felbuzdulva elhatároztam, hogy megkeresem a hasonlóan érző és gondolkodó embereket, éljenek bárhol is a világon. 1989 nyarán újságcikkek formájában hirdettem meg a ZÖLD SZÍV Ifjúsági Természetvédő Mozgalmat. A zöld szín a természet színét, a szív az érzelmi megközelítést, a mosolygó arc a gyerekeket jelképezi.

Megdobbant a ZÖLD SZÍV. Minden rezdülése a természet iránti szeretetünket, együttérzésünket hirdeti. Aggódásunkat a védtelen növényekért és állatokért. A levegő, a víz, a talaj tisztaságáért. Szeretnénk, ha nem lennének letarolt erdők, kibetonozott patakmedrek, mérgezett vizű folyók. Nem lennének feltűzött lepkék, gallérprémnek nevelt rókák, szennyvízbe fulladt halak, olajba ragadt madarak. Az ember lelkiismeretének felélesztésére törekszünk. Kívánjuk, hogy minden zöldszíves gyermek tisztában legyen a Föld és az ember világegyetemben elfoglalt helyével. Szeretettel és alázattal forduljon a természet valamennyi létezője felé, legyen az kőszikla, útszéli gyom vagy akár károsként megbélyegzett állat. S ahogy a lezúduló patakvíz helyébe új vízcseppek jönnek, a lehulló levelek helyén friss hajtások nőnek, így a felnövekvő zöldszívesek helyébe is újabb kicsik lépnek. Szeretnénk nekik továbbadni a zöldszívűség titkát, az érintetlen területek fenséges vadságában, a vadvirágok szabadságában, a szabadon élő állatok méltóságában, s a világ egésze iránt érzett szeretetünkben.

About the author

Zöld Szív ITM

Scroll UpScroll Up