2012. május 19-én a Hétszínvirág Tagóvoda Fehér csoportos zöldszíves gyerekei felkerekedtek, hogy megismerjék Dunaharaszti természeti kincseit, a tavasz ékszereit, a vadon élő virágokat. Mi harasztiak büszkén mondhatjuk el, hogy nekünk még vannak olyan területeink, ahol viszonylag zavartalan körülmények között élhet egymás mellett a vadnövény- és állatvilág. Óvodánk gyermekei a Föld Napja alkalmából már megkapták zöldszíves tagsági igazolványukat, amely bizonyítja, hogy kiállták a zöldszívesek hétpróbáját, a Zöld Szív országos ifjúsági természetvédő mozgalom méltó tagjai, a természetre vigyáznak és óvják azt.

Reggel 9-kor gyülekeztünk. Közel ötvenen indultunk első felfedezésre váró területünkre, az Alsónémedi-árok turjánvidékére. Útközben az autókból nyulat, őzikét pillanthattunk meg, majd kócsagokat vettünk észre, előkerültek a fényképezőgépek, messzelátók. Bár mindannyian harasztiak voltunk, ezt a területet senki sem ismerte. Első dolgunk volt köszönteni a természetet, majd a gyerekek elmondták szüleiknek, hogyan viselkednek a zöldszívesek a természetben, milyen szabályokat kell betartanunk.

1. A zöldszívesek nem gyűjtik, tépik a természet kincseit, lehajolnak hozzá és úgy gyönyörködnek benne.
2. A természet csendjét nem zavarják meg.
3. Szemetet, oda nem illő dolgot nem hagynak maguk után.

Ezek után elkezdődött a “virágvadászat”. A családi csapatok egy-egy ott élő virág fényképét kapták meg, feladatuk az volt, hogy kutassák fel azt a lápréten, és ha megtalálták jelezzenek, hogy közösen beazonosíthassuk. A réten így megismerhettünk közel húsz féle virágot, melyek között volt elterjedtebb, közönségesebb, de voltak védett fajok is, például kormos csáté, vagy az orchidea félék közé tartozó szunyoglábú bibircsvirág, mocsári kosbor?

A rét a mai gyerekek számára akár lehetett volna egy “ingerszegény” terület is, hiszen sehol egy kalandpálya, egy mászóka vagy egyéb mesterséges kalandforrás. a természet azonban lehetőséget adott a lecsendesedésre, elmélyülésre, rácsodálkozásra, az illatok és a táj szépségének befogadására. Magunk is csodálkoztunk, hogy ezen a nem túl nagy területen több, mint két órát töltöttünk el úgy, hogy észre sem vettük, hogy elszaladt az idő.

Utunkat ezek után a Kápolna domb felé vettük, hiszen itt is várt még ránk számtalan szép virág, illetve az erdő. Megérkezésünk után ismét kiosztottuk a megismerésre váró virágok fényképeit. Lelkes kutatás után, itt is megismerkedhettünk 16 féle virággal, többek között a fokozottan védett, nem túl látványos, de annál értékesebb csikófarkkal, a szártalan csüdfűvel és a – már elvirágzott, de leveléről felismerhető – pusztai meténggel. Kerestük a homoki nőszirom leveleit is, de nem találtuk. Sajnos lehet, hogy igaz az, amit felháborodva hallottunk: valaki kiásta e védett növény akkor nyíló példányait. A Kápolna domb gyepes területe kiemelten gazdag vadvirágokban, ezért sajnálattal vettük észre, hogy a hajdanán helyi védelemben részesült gyepes területet beültették oda nem illő tujákkal, fenyőfélékkel. Sajnos ez a mesterséges “parkosítás” felboríthatja az itt élő gyep természetes társulásait és kiszoríthat számos itt honos növényfajt.

Kirándulásunk következő célpontja az erdő volt. Előző este természetben lebomló papírcsíkokkal jelöltem meg a fákat, hogy el ne tévesszük az útvonalat, és eljussunk az árvalányhajas, gyepes területekig. Az erdőben szintén felfedezhettünk épp akkor nyíló virágokat. Az erdő igazi vadregényes, nyomkövető kaland helyszínévé változott. Ahogy a dal mondja, “Árkon-bokron által, háton hátizsákkal” elérkeztünk az árvalányhajas tisztásra. Itt a védett pusztai árvalányhaj, illetve a – szintén védett – homoki árvalányhaj is megtalálható. A látvány szépsége önmagáért beszélt. Nem sokkal arrébb megtaláltuk a védett báránypirosító, illetve homoki varjúháj állományait. Több település büszke lenne, ha ilyen gyönyörű árvalányhajas területtel rendelkezne. A túrát piknikezés követte. szülők, gyerekek egyaránt csodálkoztak, hogy ilyen gyönyörű területek találhatóak csupán egy karnyújtásnyira tőlünk, amely tökéletes lehetőséget kínál egy hétvégi pár órás sétára, kirándulásra, feltöltődésre.

Többen megjegyezték, ide még biztosan visszatérnek. Pihenés után, egy kitaposott ösvényen folytattuk tovább túránkat, amikoris szomorúan tapasztalhattuk meg, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Parki Igazgatóság által is nyilvántartott, védett árvalányhaj, bunkós hagyma, illetve homoki fátyolvirág legnagyobb élőhelye mára sivataggá változott. Az itt élő értékes gyepes területet teljesen elpusztították és úgy tudjuk, egy részét ki is vonták az erdőművelési ágazatból. Kíváncsian várjuk, mi lesz ennek a nem is olyan régen még természetvédelmi szempontból igen értékes területnek a sorsa, vajon mi készül a helyén. Túránkat egy rövid séta után, a Kápolna domb túloldalán fejeztük be. Az erdő a maga szépségével, vadregényes hangulatával, igen tartalmas élmények átélésére adott lehetőséget felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Pedagógiai szempontból szintén páratlan, kimeríthetetlen lehetőségeket kínál a tanárok, nevelők számára.

Ma már szinte divat “zöldnek” lenni, de – véleményem szerint – ehhez nem elég aggódni az Atlanti Óceán „egészségéért”, illetve félelemmel figyelni a távoli jéghegyek olvadását. A Zöld Szív jelszava: Gondolkodjunk globálisan, cselekedjünk lokálisan. Vagyis teremtsünk kapcsolatot a helyi élővilággal, ismerjük meg, legyünk büszkék rá és – ameddig csak lehet – óvjuk meg a természetes élőhelyeket.

A kirándulás megszervezéséhez nyújtott felbecsülhetetlen szakmai segítségéért ezúton szeretnék köszönetet mondani Dr. Sziráki Györgynek, a Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmúzeológusának, a helyi természet kiváló ismerőjének és Miszlainé Imolának, a Hunyadi János Általános iskola biológia szakos tanárnőjének, aki szintén segítette a kirándulás szakmai sikerét.

Mester Andrea óvónő